Napjainkban egyre inkább szerepet kapnak az elektronikai eszközök. Gondoljunk csak bele, szinte biztos, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne vennénk használatba legalább egyet! Valószínűleg a telefonunkat használjuk leginkább a nap során, hiszen a mobilkészülékek könnyen hordozhatók, így szinte mindig, mindenhol velünk lehetnek- a vízálló tokoknak köszönhetően akár a medencében is. A felnőttek mellett természetesen a gyermekek is előszeretettel használják a mobiltelefonokat, hiszen a Z generáció már beleszületett ebbe a hihetetlen ütemben fejlődő digitális világba, és gyakran látni mobilon vagy tableten gyorsan pötyögő kisgyermekeket, akik analfabétaként is gondtalanul kiigazodnak az egyes eszközökön.
Azonban akadnak olyan iskoláskorú gyermekek, akiknek a digitális kompetenciája nincs társaik szintjén. Tekintve, hogy manapság már számos iskolában bevezették a tanórán történő elektronikuseszköz-használatot, elengedhetetlen, hogy az osztály minden egyes tagja megfelelően el tudjon igazodni ezeken az eszközökön a feladatvégzés során.
A diákok digitális kompetenciájának tanórán történő fejlesztése több módon történhet. Egyrészt magyar órán a tanár megkérheti a diákokat, hogy a költő lényegesebb életrajzi adatait ne a tankönyvből, hanem az internetről gyűjtsék ki és rendezzék táblázatba. Ezen kívül vannak bizonyos alkalmazások, amikre mind a tanár, mind a diákok rákapcsolódhatnak. Így például a diákok játékos formában össze tudják mérni tudásukat az összefoglaló órákon Kahooton vagy Socrative-on.
A tanulók digitális kompetenciáját tehát nemcsak otthon, hanem az iskolában, tanórán is lehet fejleszteni. Ehhez persze szükség van a nyitottságukra, na és persze néhány eszközre, amivel bekapcsolódhatnak a feladatba.