Nagyon Amerika

angoltanárként az IKT világában

Tudásteszt- fotoszintézis

2018. december 03. 12:43 - roxiszabo

Fotoszintézis teszt

A teszt leírása

Az alcím fölött található egy linkelt teszt ,,Fotoszintézis teszt" néven. Ez, mint neve is mutatja, a fotoszintézis témájához kapcsolódik és egy angolt magasabb szinten (B2-C1) tanuló gimnáziumi osztály 11-12. évfolyamos diákjai vehetik igénybe az anyag könnyebb elsajátítása érdekében. A megfelelő angoltudás elvárt, hiszen az anyaghoz kapcsolódó szavak, kifejezések és mondatok angolul vannak. Természetesen az angolt anyanyelvként beszélő diákok is használhatják, kitölthetik a tesztet.

A teszt kitöltéséhez, melyet én hoztam létre, szükséges alapszintű bilológiai háttértudás, illetve a biokémia ismerete, melyet a tanulók 11. osztályban kezdenek tanulni. Ebből eredendően nem feltétlenül érdemes nekiállni a tesztnek ennél alacsonyabb évfolyamra járó diákoknak, azonban ha úgy érzik, megvan a megfelelő ismeretük, természetesen ők is ellenőrizhetik tudásukat.

Összesen hétféle feladattípus különíthető el a teszthez kapcsolódóan, ezáltal az ezt igénybe vevő tanulók alaposan elsajátíthatják az itt megszerezhető tudást. Minden egyes feladat másfelől közelíti meg a megtanulandó anyagrészt. Mindemellett a teszt kikapcsolódásnak sem utolsó, hiszen a tanulók számára felüdülés lehet a számítógépen végzett játékos feladatmegoldás. További előnye, hogy a diákok egymással versenyezhetnek, és ellenőrizhetik tudásukat, melyről azonnali visszajelzést kapnak, így növelve motivációjukat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyonamerika.blog.hu/api/trackback/id/tr5614416324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása